Inkubátor

…egy emigráns közösség átalakulásának története a rendszerváltás után 20 évvel…

A 2010-ben bemutatott 25 legjobb filmalkotás egyike (Origo)

1984-ben, Amerikában, egy magyar cserkésztáborban előadták az István, a királyt. Többségükben 56-os menekültek gyermekei, akik már Amerikában születtek, de szüleik ragaszkodtak hozzá, hogy megismerjék a magyar kultúrát. 1989 az ő életükben is fordulatot hozott. Huszonöt év után most ismét táboroznak és arra készülnek, hogy előadják az István, a királyt.

Az „Inkubátor” című dokumentumfilm azokról szól, akik Nyugaton nevelkedtek emigráns közösségekben, hogy miként fogalmazódott meg bennük a kettős identitás és hogyan lettek „kötőjeles-valakik”. Hogy miként lehet valakinek egyszerre két hazája – az egyik a valós életben, a másik pedig egy képzelt valóságban, amelyet olyan szülők alakítottak ki és tartottak fenn, akik arra kényszerültek, hogy meneküljenek szülőhazájukból. Az első generációról szól, kiknek a szülei tovább éltek külföldön mint amit eredetileg elképzeltek és nem mindig sikerült asszimilálódniuk.

A Rendezőtől: 

Az egész úgy kezdődött, hogy 1984-ben egy magyar cserkésztáborban előadtuk az István, a Királyt. Kaliforniában. Ez kulcs pillanat volt az életünkben. Amerikában születtünk, legtöbben ‘56-os menekültek gyerekei voltunk. Volt köztünk olyan, aki még nem is járt Magyarországon, meg olyan, aki nem beszélt rendesen magyarul. De ‘84-ben még szovjet katonák állomásoztak Magyarországon és a mi szüleink vagy nem tudtak visszamenni, vagy nem akartak – így mi amerikai-magyarok lettünk. Hangsúly a magyaron. 

Az évtizedek során kialakult bennünk egy kettős-identitás, amit tovább bonyolított az, hogy a rendszerváltás után többen ‘hazaköltöztünk.’  Most mindenki azt kérdezi tőlem: Hol a hazád? 

A történet folytatódik: 25 év elteltével újra fogunk találkozni, ugyanott a Yosemite völgy sarkában, és megint előadjuk az István, a Király-t. Ez vagy nagyon kínos lesz, vagy nagyon katartikus. Vagy mind a kettő. 

De kihagyni, biztos, hogy nem fogom.

Egészestés dokumentumfilm

USA/Magyarország 2010

Hossz

84 perc

Rendező

Pigniczky Réka

Alkotótárs

Pigniczky Eszti

Producer

Pigniczky Réka és Gerő Barnabás

Operatőr

Kiss Gergő

Vágó

Hargittai László, HSE

Dramaturg

Gellér-Varga Zsuzsanna

Zene

Horváth Gáspár és Horváth Boldizsár

Énekhang

Gerő Luca

Line-producer USA

Szentkirályi Endre